Régi konyhák falvédői - dr. Akócsi Katalin magángyűjteménye

A 90-es évek közepétől kezdte gyűjteni dr. Akócsi Katalin a falvédőket, melyről így vallott: „Csopakon 1971 óta élünk, hiszen a férjem azóta szolgált lelkészként itt. Az 1990-es évek elején kezdtünk el készülődni a nyugdíjas évekre, amikor majd a parókiát is el kell hagynunk. Hosszas keresés után megvettük a parókia melletti házat, mely évekig üresen állt. Az egykori szabadkéményes konyha füstös falán egy falvédőt találtunk, amit hazavittem, alaposan kimostam és egy kedves szép kép bújt elő. Két menyecske trécsel a tűzhely előtt, a falióra dél felé hajló időt mutat, a falvédő felirata azonban figyelmezteti őket: Tere-fere szóbeszéd, nem lesz készen az ebéd

Annyira megtetszett, hogy kiraktam a konyhánk falára és ezt követően gyűjteni kezdtem a falvédőket. Elhatároztam, hogy egy kiállításra elegendőt gyűjtök össze. Sok-sok kedves asszony, betegek, nővérek, orvosok, barátok, rokonok gyülekezeti tagok hozták s csak hozták a falvédőket, és lelkesedtek a kiállítás gondolatára.”
Az első kiállítás 1999. augusztusában volt a Csopaki Református Gyülekezeti Házban “ Régi konyhák falvédői” címmel. dr. Lackovits Emőke néprajzkutató nyitotta meg a 130 db falvédőt bemutató kiállítást. Azóta számtalan kiállításon tekinthette meg az érdeklődő közönség a folyamatosan bővülő gyűjteményt, ami mára már meghaladja a 300 darabot is.
A gyűjteményt szakmai szempontból dr. Pilinkó Erzsébet néprajzkutató dolgozta fel. Aki tematikailag a következő csoportokat határozta meg:
I. hétköznapi normatívák, elvárások: szerelmi házasság, családi idill, jómód, rend és tisztaság, gondoskodás
II. zsáner helyzetek, nóta és műdal illusztrációk
III. vallási szentenciák, áldások

Miután a gyűjteményből már több alkalommal nagyon sikeres kiállítás készült, amelynek a látogatottsága arról tanúskodik, hogy az érdeklődés nem lankad ezek iránt a textil emlékek iránt, ez a Gyűjtőt is meggyőzte arról, hogy érdemes önálló kötetben megjeleníteni a teljes anyagot, így a Csopak-Paloznak Református Társegyházközösség megjelentette Régi konyhák falvédői címmel a 308 falvédőből álló magángyűjteményről szóló könyvet.
„ Nem mindennapi kötetet ajánlok az érdeklődőknek. A konyhai felvédők világába kalauzol el ez a remek összeállítás, olyan világba, amely polgári és a paraszti kultúra határmezsgyéjén létezett, amely képeivel, rövid szövegeivel a mindennapi élethez, társas kapcsolatokhoz fogalmazott meg egyszerű bölcsességeket, amelyek egyszerre idézik meg az egykori emlékkönyvek sorait, a magyar nótákat, esetenként pedig az operettek világát. Egy elmúlt korszak emléke valamennyi, amelynek használatára, sőt készítésére az idősebb korosztály tagjai még jól emlékeznek.” – fogalmazott dr. Lackovits Emőke néprajzkutató ny. főmuzeológus a falvédőkről megjelent könyv ajánlójában.