Dr. Istvánffy Miklós

Orvos, (1902-1986)

1902 évben született Miskolcon, polgári családban. A „Miskolczi királyi katolikus főgimnázium”-ban végezte a középiskola I-VIII. osztályát, 1921-ben jeles eredménnyel érettségizett. Még ez évben beiratkozott a Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudomány Egyetem Orvostudományi Karára, ahol „az orvosi tanfolyamot szabályszerűen bevégezte, az előírt szigorlatokat sikeresen letette, minek következtében 1928 októberében orvosdoktorrá avattatott”.

1928-29-ben a Budapesti Királyi Bábaképző Intézet díjtalan orvos gyakornoka, majd 1930. január 1-jétől a szekszárdi szülészeti kerületben lévő „Dunántúli bábaképző” szaksegédi kinevezését kapta meg.

1932-ben a „szülészet-nőgyógyászat szakorvosa” képesítést szerzett, a Magyar Királyi Bábaképző Intézet „Működési bizonyítványával”.

1932 őszén a kerületi szülész-főorvosi hivatalt Nagykanizsára helyezték, a szaksegédi munkát – rendszeres bábaoktatást, vizsgáztatást – Nagykanizsán folytatja, és a kórház szülészet-nőgyógyászati osztályán szakorvosi munkát végzett.

Az 1930-as évek végén Zala vármegye területén újonnan szervezett községi körorvosi állásokat létesítettek. Pályázatot nyújtott be, – és 1939 februárjában kinevezték Csopak székhellyel, Csopak, Balatonkövesd, Paloznak, Lovas, Alsóörs, Felsőörs, Káptalanfüred, illetve Balatonarács községek körorvosának. Ekkor alakították át a „Hangya Szövetkezet” volt üzletházát körorvosi rendelővé és lakássá. Ez az épület átalakítások után a mai Községháza. 1939 decemberében – a már hónapok óta végzett munka mellett – községi orvosi vizsgán – „körorvosi állásokra képesítettnek találták”.

Az 1930-as években, valamint a háborús évek elején is, igen fejlett volt a magyar népegészségügyi és iskolaügyi rendszer, az európai színvonalat tekintve is. Rendszeres ellenőrző és tömeges szűrővizsgálatok, kötelező védőoltások (terhességi ellenőrzés, évente kétszeri iskolai vizsgálatok, stb.) voltak, kialakultak a különböző, egészségi kötelező biztosító rendszerek (OTI, OTBA, MABI, stb.), a községi szegények kötelező ellátása is.

1944 decemberében a háború elérte a Balaton vidékét, – március 23-26. között sok sebesültet hoztak ellátásra, gépfegyveres sérülések miatt. A március 25-én a körzethez tartozó falvakba vezényelt és változó ideig ott levő szovjet csapategységek a szükséges orvosi ellátást nagyon akadályozták.

A lassan helyreálló mindennapi munka mellett fontos volt az orvos részvétele a közigazgatási, u. n. Nemzeti Bizottsági munkában is. Igyekezett a község és községek érdekében tevékenykedni, – az alakuló pártok, a földosztás miatti ellentétek, és a kialakult „vallásháborúban” békíteni.

1958 januárjában a Veszprémi Járási Tanács Állami Közegészségügyi Felügyelőnek nevezi ki, így körorvosi és a Csopaki Megyei Csecsemőotthoni időszakos munkáját befejezi. 1965-1969-ig a Veszprém Megyei Rendelőintézet felülvizsgáló főorvosaként dolgozik, – majd nyugdíjazását kéri. 1979-ben 50 éves aranydiplomát kap a Budapesti Orvostudományi Egyetemen.

Sokat olvasó, rendkívül sokoldalúan művelt volt; főleg az emberiség történetét és a társadalom fejlődését tanulmányozta. A klasszikus zenét szerette és ismerte, jól zongorázott. Csendes családi harmóniában élt, feleségével együtt tanították és taníttatták három leánygyermeküket. Életének és családjának soha el nem múló fájdalma 20 éves Zsuzsanna leányuk halála, 1959-ben történt balesetben. A hetvenes években sokat és nagy szeretettel foglalkozott három unokájával. A 80-as évektől kezdve betegeskedett, életének 84. évében halt meg. Feleségével és Zsuzsanna leányukkal Csopakon a Lőczedombi utca temetőjében nyugszanak

„… csak amennyit szelleme a földön alkotott, annak van maradása,
csak a jó híre, amit szerzett, annak van állandósága,
csak a szeretet, amit vetett, az múlhatatlan.”

(Kiss Arnold Gileád, Vigasztalás Könyve, Budapest, 1906)