Örömmel értesítem Önöket, hogy a régi tervünk, hogy összeállítunk egy csopakiságról szóló kiadványt, Csopakról készített fotókról, megvalósult. Elkészült a könyv, ami kifejezi milyen érzés csopakinak lenni, ami megérinti az olvasók szívét-lelkét.
Képviselő-testületünk döntése értelmében a „Csopak a parton túl…” c. kiadványból 1-1 példányt szeretnénk karácsonyi ajándékként átadni minden csopaki és nyaralótulajdonos család számára.
Erre az első alkalom 2023. december 9-én (szombaton) 17.00 órakor az alkotókkal közösen tartandó könyvbemutatón lesz,
a Csopaki Református Általános Iskolánk tornatermében.
(Aki nem tud a könyvbemutatón részt venni, 2023. december 11-én (hétfőn) 13.00-18.00 óráig a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében is átveheti a könyvet, illetve a téli hónapokban és tavasszal is szeretnénk több alkalmat biztosítani, ahol lehetősége lesz mindenkinek a kiadvány átvételére. Amennyiben a könyvet ajándékba szeretnék megvásárolni, idén kedvezményes áron 4.000,- Forintért lesz rá lehetőség.)
Március 22-e a víz világnapja, ennek tiszteletére március 23-án délelőtt 09:00-tól takarítási akciót szervezünk a Csopak vízparti szakaszain.
Balatonunk egyedülálló természeti kincs, amit meg kell őriznünk az utókor számára is. A Balaton partjának tisztántartása mindannyiunk felelőssége és közösen kell tennünk azért, hogy megőrizzük ezt a gyönyörű természeti kincset. Reméljük, hogy minél többen csatlakoznak a "parttisztító" programunkhoz és részt vesznek a környezetvédelmi kezdeményezéseinkben. Részvételi szándékukat akár a Facebookon, vagy a marketing [at] csopak [dot] hu emailcímen jelezhetik.
A Csopaki Polgári Kör Kulturális Egyesület meghívására vendégünk lesz és előadást tart OVÁDI PÉTER országgyűlési képviselő és az állatvédelemért felelős kormánybiztos
A rendezvény helyszíne: KULTÚRHÁZ, Csopak, Kossuth Lajos utca 53. Időpont: 2024.04.02. (kedd) 18.00 óra
Minden állatbarátot és érdeklődőt szeretettel várunk! A rendezvényre a belépés díjtalan
Tájékoztatom Önöket, hogy a Képviselőtestület döntése alapján 2024. évben nem változnak a helyi adó mértékek és a hozzá tartozó kedvezmények, mentességek is változatlanul maradnak.
Tisztelettel értesítem, hogy a Pénzügyi, Gazdasági és Ellenőrzési Bizottság és a Településfejlesztési és Idegenforgalmi Bizottság 2024. május 29. (szerda) 8.00 órakor nyílt ülést tart a Csopaki Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Csopak, Petőfi S. u. 2.), amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk. Az ülés napirendje: NYÍLT ülés: 1. Csopak Község Önkormányzata Képviselő testületének rendelete a 2023. évi költségvetésének végrehajtásáról 2. Maradvány- felosztás jóváhagyása 3. 2024. évi költségvetés I. módosítása 4. Csopak Településért Közalapítvány Alapító Okiratának módosítása 5. Magyar Falu Program pályázati lehetőség 6. Könyvvizsgálati feladatok ellátása Csopak Község Önkormányzatánál 2024. évtől 7. Csopak-Info Turisztikai és Kulturális Nonprofit Kft. strand fenntartási hozzájárulásról szóló megállapodás
Csopak Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2024. május 29. (szerda) 9.30 órakor KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉST tart, melyre ezúton tisztelettel meghívom. Az ülés helye: Csopaki Közös Önkormányzati Hivatal Tanácsterem (Csopak, Petőfi S. u. 2.), Az ülés napirendje: NYÍLT ülés: 1. Csopak Község Önkormányzata Képviselő testületének rendelete a 2023. évi költségvetésének végrehajtásáról 2. Maradvány- felosztás jóváhagyása 3. 2024. évi költségvetés I. módosítása 4. Belső ellenőrzési éves jelentés a 2023. évről 5. 102/2024 (IV.24.) ÖKT határozat módosítása (vízimentés) 6. Csopak településért Közalapítvány Alapító Okiratának módosítása 7. Magyar Falu Program pályázati lehetőség 8. Könyvvizsgálati feladatok ellátása Csopak Község Önkormányzatánál 2024. évtől 9. Csopak-Info Turisztikai és Kulturális Nonprofit
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy településünk területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre. A kezelés pontos időpontja: 2024. május 27. (hétfő) napján, napnyugta utáni órákban. Pótnapok: 2024. május 28-29. napjai, ugyanebben az időben. Alkalmazott készítmény: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer, vagy Deltasect Plus 20 ULV szúnyogirtó koncentrátum. A készítmény a kijuttatott csekély mennyiségben (0,6 liter/hektár) kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik. A lakosság részére javasolt intézkedések: A szabadban tárolt gyermekjátékokat, élelmiszereket, evőeszközöket, a szabadban szárított ruhákat, a kezelés napján javasolt összegyűjteni vagy letakarni. A kezelés idejére és az azt
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot és a Nyaralótulajdonosokat, hogy településünkön tervezett áramszünet lesz, amely az alábbi településrész(eke)t érinti: 2024. május 28-án (kedden) 12.00 - 15.30 óra között: Fő u.71-Es: - HRSZ:0219/4 - HRSZ:0219/16 Kerekedi Öböl: - 221-es házszámtól - HRSZ:0212/5 Kerekedi dűlő: Egész utcában Csapásdűlő: Egész utcában Haraszti-dűlő utca: - 15-ös házszámtól - 4-es házszámtól Tudjon meg többet a tervezett áramszünetekről: Áramszünet információk (eon.hu) Csopak Község Önkormányzata
Tisztelt Csopaki Választópolgárok! Az Európai Parlament tagjainak, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2024. június 9-ére kiírt választásával kapcsolatosan a jelölt ajánlás határideje a mai napon 16.00 órakor lezárult. Tájékoztatom Önöket, hogy a Helyi Választási Bizottság mai nyilvános ülésén sorsolással meghatározta a csopaki jelöltek szavazólapi sorrendjét az alábbiak szerint: Polgármester-jelölt: 1. Ambrus Tibor Képviselő-jelöltek: 1. Dr. Hodai Zoltán 2. Varga József 3. Horváth László 4. Markó Péter 5. Balogh Balázs 6. Róka Árpád 7. Simon Attiláné 8. Tislér Géza 9. Aradi Anita Dr. Szántód Anita HVI vezető
Kedves csopakiak! Aki még nem rendelkezett az adója 1 %-áról, ne hagyjuk elveszni. Kérnénk, ajánlják fel egyházainknak, illetve az alábbi szervezetek részére: Csopak Településért Közalapítvány, Adószám: 18924354-1-19 Csopaki Polgárőr Egyesület, Adószám: 19103943-1-19 Köszönjük! Csopak Község Önkormányzata
2024. június 1-én nyílik a csopaki strand. A 3. pénztár (Nyugati oldalon), már 2024. május 1-től nyitva tart, ahol az alábbi bérletek és kártyák válthatók meg (a nyári sorban állás elkerülése végett): - CSOPAK kártya igénylése (szükséges hozzá a szálláshely üzemelési engedély és lakcímkártya) - CSOPAK kártya hosszabbítása (szükségesek hozzá a meglévő kártyák) - ÜDÜLŐTULAJDONOS bérlet (16.000,- Ft / szezon, egységesen, szükséges hozzá az előző évben kiállított bérlet) - A csopaki állandó lakosok bérletei (szükség van hozzá: az előző évben kiadott bérletre és lakcímkártyára, felnőtteknek 5.000,- Ft/fő gyerekeknek 3.000,- Ft/fő díj szezononként) - Éves kabin bérletek (60.000,- Ft / szezon)
A Balatonfüredi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. tájékoztatása alapján értesítjük a Tisztelt Lakosságot és a Nyaralótulajdonosokat, hogy 2024. április 15. és október 15. között nem szombati, hanem pénteki napon lesz a kommunális hulladékok elszállítása.
Csopak Község Önkormányzata június 1-jei kezdéssel, szeptember 1-ig terjedő időszakra takarítónőket keres a csopaki strandra. Érdeklődni a +36 20 2280010 telefonszámon vagy a csopakstrand [at] gmail [dot] com e-mail címen lehet.
Községi Könyvtár várja régi és új olvasóit! Megközelítés: Tanítási időben az iskola főbejáratán keresztül is megközelíthető a könyvtár, a tanítási időn kívül a játszótér felől van a bejárat.
Tisztelt Lakók és Gépjárművezetők! Csopak Község Önkormányzata felhívja a tisztelt Lakosok figyelmét, hogy a Fecske utca közvilágításának kiépítési munkáira tervezetten 2024.03.04.- 2024.03.22. között kerül sor!
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a kéményseprőipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvényben, valamint a kéményseprőipari tevékenység ellátásának szakmai szabályairól szóló 21/2016. (IV.9.) BM rendeletben meghatározott közfeladat elvégzése érdekében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, mint kéményseprőipari szerv a 2024. évi kéményseprőipari sormunka ütemterveit megyei bontásban elkészítette. Csopak esetében az érintett időszak: április 18. - június 30.
A Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Kiképzési és Tanfolyamszervezési Főosztály Továbbképző Központ (Csopak, Nosztori major) tájékoztatása alapján értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a Kiképzési Központ lőterén 2024. évben éles (pisztoly, géppisztoly, gépkarabély, sörétes lőfegyver, távcsöves puska) lőgyakorlatok kerülnek végrehajtásra
Csopak Község Önkormányzata a téli időszakban megnövekedett fűtési kiadások megfizetéséhez segítséget kíván nyújtani, ezért rászorultsági alapon, szociális tűzifa pályázatot hirdet szociálisan hátrányos helyzetű háztartásoknak.
A vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásától szóló 72/1996. (V.22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 15. §-ában foglaltak szerint a vízjogi létesítési engedély nélkül megépített vagy attól eltérően megvalósított vízimunka vagy vízilétesítmény esetén az építtetőnek (tulajdonosnak) fennmaradási engedélyt kell kérnie.
A Pénzügyminisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága, bruttó 199,99 Millió Forint, vissza nem térítendő támogatásban részesítette Csopak Község Önkormányzata, Terület és Településfejlesztési Operatív Program (TOP), „Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése” tárgyú felhívásra benyújtott, TOP-1.4.1-19-VE1-2019-00002 azonosítószámú, „Bölcsődei férőhelyek kialakítása Csopakon” című pályázatát.
Tisztelt Csopakiak és Csopakot szeretők! Csopak Község Önkormányzatánál - a rendkívüli veszélyhelyzet elrendelése óta - nagyon sokan jelezték segítő szándékukat, érdeklődtek, hogy milyen formában tudnának segítséget nyújtani.
Kedves Lakosok! Csopak Község Önkormányzata 22 év után újra megjelentette bővített kiadásban Csopak története című könyvét. A testület döntése alapján minden állandó lakcímmel rendelkező csopaki család egy-egy példányt kap ajándékba!
Csopak Község Önkormányzata 22 év után újra megjelentette bővített kiadásban Csopak története című könyvét. A testület döntése alapján minden állandó lakcímmel rendelkező csopaki család egy-egy példányt kap ajándékba!