Horgászverseny Csopakon

Az egész hétvégi programra jellemző volt, hogy az eső miatt kevés csapat nevezett be a versenyekre. 27-én szombaton borús ködös reggelen vonultak fel a csapatok a horgászmólóra. Természetesen visszatérő versenyzők is voltak, akik évek óta részt vesznek ezen a csopaki programon.

13,30-kor kihirdetésre kerültek az eredmények, így: I. helyen végzett a "Balatoni Horgász Egyesület" (e budapesti horgászoknak itt Csopakon van a tanyájuk) II. helyet a Veszprémvidéki Horgász Egyesület szerezte meg. III.helyre a Bakony-Balaton Horgász Egyesület került a pontozás alapján. A legnagyobb halat kifogó díját (866 gr.) a Balatoni Horgász Egyesület tagja Szabó György nyerte el.
Steinhausz György