ELHALASZTVA! Filmklub: Este a Gyimesbe' jártam

Időpont: 
2020. március 24. kedd, 17:00
Helyszín: 
Csopak Galéria és Kultúrház

Portréfilm  Sebő Ferencről  

TEKINTETTEL A KORONAVÍRUS KIVÁLTOTTA JÁRVÁNYÜGYI HELYZETRE A PROGRAMOT BIZONYTALAN IDEIG ELHALASZTJUK. KÖSZÖNJÜK MEGÉRTÉSÜKET!

Sebő Ferenc 1970-ben  a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán szerzett diplomát. Komolyzenei tanulmányokat is folytatott.  1969-től előbb a Sebő – Halmos duó, majd a Sebő együttes alapító tagjaként, az énekelt versek és a népzene előadójaként szerepelt itthon és külföldön.   Népzenével  a táncházmozgalom indulása, 1972 óta foglalkozik. Dolgozik népzenekutatóként is, és 1989-ben elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenenetudományi szakát. Máig folyamatos előadói  tevékenysége  mellett tudományos munkát is végez. Kiemelkedő jelentőségű szervezőmunkát végzett a táncházmozgalom elindításakor majd a kilencvenes években a Hagyományok Háza létrehozásánál, valamint a Magyar Televízió és a Magyar Rádió népzenei szerkesztőjeként. Munkásságát számos díjjal ismerték el. 2012-ben megkapta a Kossuth Díjat és 2014-ben a Nemzet Művésze díjat.

A táncház az erdélyi falvakban a fiatalok szórakozóhelye volt, ahol élő zenére mulattak, énekeltek, táncoltak hétvégeken, ünnepnapokon. Negyven évvel ezelőtt budapesti fiatalok - az elsők között Sebő Ferenc -  felfedezték ezt a muzsikát és ezt a táncos szórakozási formát, így jöttek létre a városi táncházak. A népzene és néptánc ilyen „használata” hamarosan népszerűvé, sőt mozgalommá vált. Szervezett formában került sor a zenészek és táncoktatók képzésére.  Mára a táncház valódi hungarikum lett - rajongói, művelői vannak egész Európában, Amerikában sőt Japánban is. Az évente rendezett budapesti Táncháztalálkozón több tízezer résztvevő muzsikál, táncol – ez érzekletesen mutatja a hazai „táncházasok“ több-százezres táborát.

Sebő Ferenc több mint negyven éve barátunk és munkatársunk. Sok mindent csináltunk együtt. Egy olyan filmet készítettünk Róla, amit még Halmos Bélával terveztünk el, és  amilyet csak mi tudtunk megcsinálni.  

                    Jantyik Csaba                                        Szomjas György                                                          

                        producer                                                   rendező

A belépés díjtalan!