vitéz Kenedy Zoltán

arany- és gyémántdiplomás tanár (Tapolca 1916. – Csopak 1998.)

1948 őszén egy pedagógus házaspár Kenedy Zoltán és Kenedy Zoltánné érkeztek Csopakra. Nagy családdal jöttek. Két kislánnyal és Kenedy Zoltán szüleivel. Harmadik kislányuk már itt, Csopakon született.

A mindig igényes gondolkodású csopaki emberek hamar befogadták a tanár-tanító házaspárt és családját.

De ki is volt Kenedy Zoltán? És honnan jött a Balaton melletti szép faluba, Csopakra?

1916-ban született Tapolcán. Tanítói oklevelét Szegeden, tanári diplomáját Pécsett szerezte. Diákévei után szüleivel Balatonfűzfőre költöztek, ahol a gyártelepi iskolában tanított. Kedvelt, tevékeny tagja volt a fűzfői közösségnek. Aktívan sportolt, birkózott, s néhányszor átúszta legszélesebb részén a Balatont.

A sportos, jó megjelenésű fiatalember Sárosdon (Fejér megye) ”rátalált” egy bájos, szép tanítónőre, akit 1943-ban feleségül vett. Itt telepedett le, de 1942-től szinte folyamatosan a második világháború keleti hadszínterein katonáskodott. Életének e szakaszáról is könyvet lehetne írni! Ott volt a doni áttörésnél, a Magyar Hadsereg tragédiájakor is. Embereit védő, tisztességes katona volt. Bátorságáért számos kitüntetést kapott, s a vitézi rend tagja is lett. A háborúból, fogságból (1945.) hazatérte után Kenedy Zoltán tanár úr és felesége élete Sárosdon folytatódott. Mikorra a háború okozta romokból újra iskolát csináltak és beindult az élet, a pedagógus házaspárt Csopakra helyezték. A sárosdiak nagyon nehezen „engedték el” őket. Kölcsönös tiszteletük, barátságuk életük végéig tartott.

Nagy tudású, kiváló pedagógusok alkották a csopaki tantestületet. A hasonló értékrendű, felkészült nevelők hamar megtalálták egymással a hangot, és színvonalas oktatást biztosítottak a diákoknak. Időközben Kenedy Zoltánt kinevezték iskolaigazgatónak. Egyre nehezedő történelmi körülmények, kemény törvények között kellett eredményesen helytállnia és a községben a közösségi életet szerveznie. (A felekezeti életet az állam visszaszorította; elindultak az első Tsz-szervező agitációk, 1956,… ) Egyre fontosabbá vált az iskola, a szülők és a lakosság együttműködése. Az igazgató úr és a tantestület célja és munkájuk eredménye is tiszteletreméltó volt. Emberséggel, morális tartással, és magas tárgyi tudással rendelkező gyermekeket neveltek, akik nagy számban továbbtanultak. Sokféle tevékenységgel kötötték őket iskolájukhoz, községükhöz. Színjátszó szakkör működött. Legendás előadásaikról a korabeli sajtó is írt. A Légy jó mindhalálig című, és más darabokban az igazgató úr és felesége is remek alakítást nyújtottak.

A Kenedy Zoltán tanár úr szervezte irodalmi önképzőkör nívósan működött diák vezetőkkel. Büszkesége volt a sportszakkör is, az eredményes kézilabda csapat, maga szervezte tornavizsgák, bemutatók, az iskolai zenekar és énekkar produkciói. Történelem és magyartanárként hitte és vallotta, hogy e két tantárgy élményt adó tanításával nem csak a diákok műveltségét alapozza meg, hanem elmélyíti bennük a haza-, táj-, és emberszeretetet. Tanári és igazgatói munkája eredményes volt. Jelleme, tanári felkészültsége, gyermekszeretete hitelessé tették őt diákjai előtt. Élete nyitott könyv volt a faluban. Szerette és becsülte a csopaki, paloznaki, arácsi embereket, de ő is érezte tanítványai és a községek lakosainak megbecsülését. A 80-as, 90-es években a csopaki és paloznaki katolikus templomban kántorizált.

1995. 08. 19-én több évtizedes ifjúságnevelő munkájáért Csopak község Önkormányzata Képviselő testületének határozata alapján (polgármester, Dr. Balogh Emil) Csopak Község Díszpolgára címet adományozta elsőként Kenedy Zoltánnak. Nyugdíjas korában – betegen is – érdekelte Csopak jelene, fejlődése. Ha állapota engedte, boldogan vett részt a rendezvényeken. Egész életében – 1998-ban bekövetkezett haláláig – gyakran látogatták tanítványai, többen külföldről is. Büszke szeretettel mondta: „Ez az én Kossuth-díjam!” A Kenedy házaspár a Kishegyi úti temetőben alusszák örök álmukat. Példás pedagógus életük stafétabotját két lányuk vitte tovább.

Írta: Dr. Tarnai Dezsőné sz. Kenedy Éva

DR. PÉCSVÁRADY LÁSZLÓ: EGY ATLÉTA TANÁR
Vitéz Kenedy Zoltán arany és gyémántdiplomás tanár, Csopak Díszpolgára emlékére

Gomolygó felhőkből
Egy ember tart felém,
Hatalmas egy alak,  
Túlnő a múlt ködén.

Bár már régen elhunyt, 
Mégis felismerem, 
Kedves Zoli bátyám,  
Ismét itt vagy jelen.  

Régi, ír ősöktől  
Hoztál energiát,  
Magyar fa nevelte        
Testi erőd javát.

Tanítványaid közt       
Gyermek tudtál lenni,   
Velük együtt játszva
Erejük növelni.  

Nem volt könnyű sorsod,
Elvitt a háború,  
Franciáknál fogság   
Kegyetlen szigorú.    

Csont soványan értél  
A fogságból haza,  
Hatalmas testednek    
Harminc kiló híja.

A szerető család
Hozott ismét helyre
Hogy újra erőd légy
Kész a sportéletre.

Átadtál tudományt,
Magyart, s történelmet,
Ezzel erősítve
A testben a lelket.

A háború után
Kerültél Csopakra,
Itt vertél gyökeret
E földbe ágyazva.

Hosszú negyven évig
Növekedett a fa
Több ifjú nemzedék
Nőtt naggyá alatta.

Három szép gyermeket
Adtál az országnak,
Kik hasonló pályán
Folytatják munkádat.

Előlépsz a ködből,
Alakodat látom,
Életednek útját
Példának ajánlom.