Vollein Ferenc: Színek az égből című tárlatának megnyitója

Időpont: 
2019. August 14. Wednesday, 18:00
Helyszín: 
Csopak Galéria és Kultúrház

A festőművész 43. önálló tárlata megtekinthető 2019. augusztus 26-ig a Csopak Galériában a Kossuth Lajos utca 53. szám alatt. Nyitva tartás: kedd-vasárnap 9-11 óra, illetve 17-19 óra között.

Az egyedi szín- és formavilágú naiv-neoreneszánsz művész 2015-ben és 2017-ben is elnyerte a „Nemzet Fiatal Tehetségeiért” képzőművészeti ösztöndíjat, amely az egyik legjelentősebb korosztályos képzőművészeti elismerés Magyarországon. 2016 októberében- eddigi képzőművészeti munkásságának legmagasabb szintű elismeréseképpen- általános pápai audiencia keretében Rómában, a Szent Péter téren fogadta a Szentatya, I. Ferenc. Ennek keretében átnyújthatta neki a Szent Márton megkereszteli édesanyját című olaj-vászon alkotását, ami ezáltal bekerült a Vatikáni Múzeum-és Képtár gyűjteményébe-elsőként az élő, kortárs magyar festőművészek közül.

Kapcsolódó letölthető anyagok: