Tamás pince

 

A terület 60%-án Olaszrizling, 30%-án Cabernet franc, és hozzávetőleg 10%-án Syrah és Pinot noir van.

A szőlőterületet saját magunk műveljük, és kizárólag ezt dolgozzuk fel borrá.

A legtöbb mai modern önologiai segédanyag használatát elutasítjuk, sokkal inkább hagyatkozunk tapasztalatainkra. Következetesen próbálkozunk a természetes egyensúly fenntartására, bio muvelésmóddal. Ennek eredményeképpen boraink nem követik az internacionálisan gerjesztett "áramvonalas" borstílusokat sem.

Boraink kizárólag fahordóban erjednek, és ott is érlelődnek. Fehérboraink minimum 9-11, vörösboraink 22-23 hónapig. Az erjedésnél a természetes élesztőkre hagyatkozunk, a kénen kívül más kémiai segédanyagot nem használunk a pincében.

Az enyhe klíma és a sokrétű talaj ideális lehetőséget biztosít szőlőnk fejlődéséhez. Az egész évben végzett következetes kézimunka, a hosszú hordós érlelés megmutatkozik karakteres fehér és vörösborainkban. Így boraink a "természetes" borok kedvelői között mára már ismertek és elismertek mind itthon, mind külföldön.

Salvador Dali, a híres spanyol festő azt mondta egyszer: "Már nem bort iszik, aki élvezni tudja azt, hanem titkokat." A bort a vegyészek minden komplikáció nélkül felbonthatják alkotóelemeire, de azt - a legfontosabbat - ok sem tudják: hogyan olvadnak össze az illatok, zamatok, savak egy szavakkal leírhatatlan harmóniába. A számtalan alkotóelem olyan, mint egy száztagú szimfónikus zenekar, ahol mind a száz zenész művésze a saját hangszerének, mégis végtelen alázattal alárendelik magukat az összhangnak, mert a mű magasrendű mondanivalóját csak így közvetíthetik. Hogy soha nem felejthető, katartikus élményt nyújt-e a zenekar vagy tucatélményt, amit udvariasan megtapsol az ember, s utána hamar elfelejt, az természetesen függ a karmestertől, tehát a vincellértől is - és nemcsak a szaktudásától, tapasztalatától, hanem elsősorban odaadásától.

A 2 ha szőlőterület a pincével Csopak egyik legszebb s egyik legjobb fekvésű helyén, a Kishegyi dűlőben található. A lejtős fekvés nagy előnye, hogy a tavaszi fagyok hideg levegője nem reked meg a sorok között, s nyári éjszakákon a dombokról leáramló huvös levegő hűti a fürtöket, s így nem égnek el az érzékeny és nélkülözhetetlen savak, de fontos szempont az is, hogy a tórol visszaverődő napfényből így többet kapnak a tőkék. Szőlőterületünk különlegessége, hogy nálunk vált át a talaj permi homokkoböl dolomit-márga-mészko talajba, ami a felszinen nagyon jól megfigyelhető és így ez az egyedülálló terroar is hozzájárul boraink kitűnő minőségéhez.

Felelősséget érzünk a csopaki bor identitásának, tipikusságának, régi hírnevének a megőrzéséért. Ezért nem használunk faj-élesztőt sem, mert ez is hozzájárul az uniformizáltsághoz. Tudjuk, hogy egy globalizált világban az eredetinek, a hitelesnek, a megbízhatónak mind kiemelkedőbb értéke lesz. Célul tűztük ki, hogy szilárdan kitartunk az ökológiai szőlőművelés mellett. Szigorú hozamkorlátozást alkalmazunk, alapelvünk az, hogy annyit avatkozzunk csak bele a borkészítésnél a természetes folyamatba, amennyi feltétlenül szükséges, hiszen a nagy bor a szőlőben és nem a pincében készül.

Sok ember számára ismertek könyveink (A tokétől a pohárig, Espresso, Tea, Pálinka, Olíva) Szeretnénk, ha nemcsak népszerű könyveinkkel, hanem kiváló borainkkal is megismerkednének. Mind könyveinket, mind borainkat a kiváló minőségre való törekvés szellemében készítjük. Látogassanak meg pincénknél, tekintsék meg az Olaszrizling tanösvényt, kóstolják meg borainkat. Kérjük előre jelezzék látogatási szándékukat, hogy megfelelő felkészültséggel tudjuk Önöket fogadni. 4-8 fos csoportok fogadására vagyunk berendezkedve. További információt telefonon vagy honlapunkon kaphatnak.

 

Kezek

 

Kezek nélkül nincs "homo sapiens". Általuk lett az ember az, amivé lett. A történelem során a kezek játszották a fõszerepet, sajnos negatív értelemben is. Számtalan közmondásunkban, szólásunkban, állandósult kifejezésünkben szerepel a kéz. Az anyai kéz simogató-óvó melegsége nélkül nem élnénk túl életünk elsõ heteit-hónapjait, de késõbb is, mindvégig legszilárdabb támaszunk marad. Amikor késõbb, az érett korba lépő leányt és fiút összefogja a legerősebb kapocs, a szeretet, és elhatározzák, hogy életre szólóan nemcsak a jóban, hanem a rosszban is kitartanak egymás mellett, akkor "kézfogón" pecsételik meg ezt. A jó szándék, a barátság, a kibékülés, az üdvözlés jele idõtlen idõk óta a kézfogás.

Évezredeken keresztül senkinek sem kellett elrejtenie, szégyellnie a kezét, amiért az nem felelt meg annak a szépségideálnak, amelyet kificamodott értelmû és ízlésû divatcézárok, profithajhászó reklámapostolok, és az alkotó munkát még hírbõl sem ismerõ dizájn-pápák találtak ki: a makulátlan, agyonkozmetikázott, öt centiméteres mûkörmökkel a groteszkségig lenullázott kezeket. A makulátlan kéz jéghideg, tartalmatlan, természetellenes. Ránéz az ember, és közömbösen megy tovább. Még olyan nyomot sem hagy benne, mint a lába alatt szétroppanó, száraz falevél.

Még itt van az a generáció, amelynek nemcsak a nagyszülei, hanem még a szülei is látástól vakulásig dolgoztak a két kezükkel. Kézzel etették és fejték meg az állatokat; kézzel arattak, kapáltak, kaszáltak; kézzel mostak, varrtak, fontak, vasaltak; kézzel építették házaikat, és összekulcsolt kézzel adtak hálát mindenért Istennek. Nem vettek föl kesztyût, ha a fõzéshez hagymát kellett hámozni; akkor sem, ha a kormos kályhacsövet kellett kitisztítani.

Korunk számtalan döbbenetes, és normális ésszel felfoghatatlan ténye közül az egyik legdöbbenetesebb kétségtelenül az, hogy egyetlen rövid, generációnyi idõ alatt az abszurdumig csökkent le a teremtõ-cselekvõ kéz szerepe és jelentõsége. Ha kenyerünkre gondolunk ma, akkor annak egyetlen fázisában sem játszik már különösebb szerepet a kéz, de ez érvényes már minden ételünkre és italunkra; ruházatunkra és lakásunkra, és egyáltalán mindenre. Néhány évtizeddel ezelõtt még olyan szekérre ült az ember, amelyet teljes egészében kézzel hoztak létre, ma beül olyan autóba, amelyet szinte teljes egészében robotok készítettek. Hogyan tudtunk ilyen hihetetlenül rövid idõ alatt eltávolodni attól az emberszabású életformától és értékrendtõl, amely az emberiség létének az alapja volt mindeddig? Milyen jövõ elõtt áll olyan gyökértelenné vált társadalom, ahol nemcsak a legnagyobb, hanem hovatovább az egyetlen munkaadó a reklám- és a szórakoztatóipar?

Aki bort állít elõ, annak a keze sokat elárulhat ennek a munkának a nehézségeirõl. Elárulhatja, hogy számítógép mellett butul-e el a vincellér, míg a gép mindig okosabb lesz, vagy a telefont szorongatja reggeltõl estig, de azt is, ha csikorgó fagyban és tûzõ napon a szõlõben verejtékezik, tudva azt, hogy minél több kézi munka fekszik a szõlõben, annál értékesebb a bor. Talán ez az egyetlen terület még ma, ahol leírhatjuk még ezt a mondatot anélkül, hogy nevetségessé válnánk. Bizonyos, hogy rengeteg "borgyár" van ma már, amelyeket az olajfinomítóktól gyakorlatilag már meg sem lehet különböztetni; ahol a gépi metszéstõl és gépi szürettõl a palackozásig egy-két embernek annyi dolga van már csak, hogy megnyomja a megfelelõ gombokat. S mivel mindaz, amit nem használ az ember, degenerálódik, ezért hamarosan erre a "roppant bonyolult" feladatra is robotgépeket kell majd beállítani. Bizonyos, hogy a szó szerint eszeveszett verseny, e területen is abba az irányba hajtja az ágazatot, hogy mellõzve a nagy kézi munka igényt, és a kiszámíthatatlan idõjárásból származó rizikót, inkább szintetikus úton állítsák elõ majd a bort, klinikai tisztaságú laboratóriumokban, hiszen úgyis a reklám a legfontosabb tényezõ: a címkén, a csillogó álnedût szorongató, élettelen reklámkezecskék legyenek makulátlanok, abszolút sterilek, és a legújabb divat szerint manikûrözöttek, lakkozottak, ez a lényeg, s nem az, ami a palackban van.

Csakhogy maradt itt még egy áthidalhatatlannak tûnõ bökkenõ. A szõlõtõke rendkívül önfejû lény. Nem hajlandó ötvenmillió vagy százmillió éves filozófiáját sutba dobni pénzhajhászó divatok kedvéért; nem hajlandó tárgyalni azokkal, akik szerint a földhözkötöttség összeegyeztethetetlen már a modern ember filozófiájával. A szõlõtõke "maradi" nézetei szerint, földhözkötöttség nélkül nincs bor; ami e nélkül van, még ha tengernyi is, azt csak annak csúfolják. Nincs kiváló bor dolgozó kezek nélkül! A szorgalmas kezeken pedig nyomot hagy az idõjárás, a metszés és minden más munkafolyamat a szüretig. A dolgozó kezekre eltávolíthatatlanul beletapad az a föld, amely életünk alapja volt és marad. Miért kell ezt a földet szégyellni? Aki találkozik ma még finom cseppekkel, az gondoljon alázattal és hálával a gyakran "durva, paraszti" jelzõkkel becsmérelt kezekre, amelyek nélkül ezek a cseppek sohasem jöttek volna létre. A szüleim látástól vakulásig dolgoztak, nem a meggazdagodás vágya, hanem a puszta létfenntartás miatt. Vetettek, arattak, kapáltak, gyermekeket neveltek. Sohasem láttam az övékénél szebb kezeket, mert szent kezek voltak: a munkában szentelõdtek meg!