Színes, ötletes jelmezek, tánckoreográfiákkal kísérve

Csopak - Ismét eljött a farsang ideje. A Csopaki Református Általános Iskola tornacsarnoka gyerekzsivajtól és felnőttek nevetésétől volt hangos. A mulatságot Bánfi Dalma bálkirálynő Tombor Koppány bálkirály bevonulása nyitotta meg. 

Ezután következett a várva várt felvonulás, így az összes jelenlevő ember megcsodálhatta az egyéni beöltözötteket, és mind a nyolc osztály gyermekeinek a maskaráját. Idén nem volt zsűri, az osztályfőnökök döntötték el, hogy melyik osztály, melyik kategóriában volt a legsikeresebb. Az alsósoknál a legjobb jelmezt az elsősök kapták, akik mesehősöknek öltöztek be. A második osztályosok voltak a legviccesebbek szörfös produkciójukkal. A legötletesebb kategóriát a harmadikosok nyerték, akik teljesen besárgultak, hiszen mignonoknak öltöztek. A legjobb koreográfiát a negyedik osztály adta elő, akik nem voltak restek csontvázak „bőrébe” bújni. 
A felsősöknél szintén négy kategóriában indultak a lelkes diákok. Az ötödik osztály érdemelte ki a legviccesebb kategóriát, talán nem véletlenül, hiszen ők voltak a trollok. A Vaina mesefilm szereplőit a hatodik osztály képviselte, övüké lett a legjobb jelmez. A hetedikesek takarítónőknek álltak be, fel is takarították alaposan a tornatermet, így jogosan kapták meg a legjobb koreográfia díjat. A nyolcadikosok pedig egymás ellen táncpárbajoztak, kiderült, hogy a rap és a néptánc jó barátságban van egymással, így övüké lett a legötletesebb produkció. 
Miután lezajlódott a maszkabál, kezdetét vette a karaoke, ahol gyerekek és szülők együtt énekelték a közkedvelt slágereket. Szerencsére a tombolajegyek is szépen fogytak, így értékes nyereményekkel térhettek haza a gyerekek.