500 éves a reformáció

November 19-én vasárnap a Csopak-Paloznaki Református Társegyházközség a Reformáció Emlékévének tiszteletére tartott istentiszteletet,
amelynek keretében az általános iskolások műsorában emlékeztek, idézték fel a reformáció évszázadait. Majd emléktáblát avatott Császár Attila esperes- református lelkész. 
Ezt követően „A reformáció emlékei” címmel kiállítás nyílt a református közösségek tárgyi emlékeiből a gyülekezeti  házban melyet Dr. Márkusné Vörös Hajnalka  nyitott meg. A kiállítás megtekinthető december 4-től 8-ig minden nap 10- 12 óra valamint 13-17 óra között ingyenesen.