XIV. Regionális Nyugdíjas Találkozó

Nagy érdeklődés mellett zajlott a Nyugdíjas Találkozó Csopakon.

Már 14.alkalommal szerveztük meg Csopakon a "Regionális" Nyugdíjas Ralálkozót, melynek alapítója Ambrus István a kultúra lovagja volt 14 évvel ezelőtt. Idézőjelbe téve a regionálist, ugyanis már Pest, Győr megyéből is érkeztek hozzánk Nyugdíjas Szervezetek, sőt az Alföldről és Gútáról, Szlovákiából is voltak vendégeink. A találkozón 25 nyugdíjas szervezet csaknem 600 fővel képviselte magát. A kulturális program lebonyolítása során 28 színvonalas amatőr produkciót láthattunk. A vidám nap során láthattunk jeleneteket, különböző formációjú táncokat és nem maradhattak el az énekesek sem. A műsor részeként nagy sikerrel szerepeltek a Csopak Néptánc Együttes táncosai és a Találkozó befejezéseként a Veszprémi Petőfi Színház két művésze Módri Györgyi és Szeles József adott fergeteges operett műsort. A megjelenteket Ambrus Tibor Csopak polgármestere köszöntötte az Önkormányzat nevében, a rendezvényt Némethné Jankovits Györgyi a NYOSZ elnöke nyitotta meg. dr. Károly Gabriella a csopaki Nyugdíjas Klub elnöke a  klub nevében kívánt mindenkinek jó szórakozást és köszönte meg Csopak Önkormányzatának a támogatást, mellyel hozzájárult a Találkozó megszervezéséhez. A találkozót ez évben a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft is támogatta. 

Komoly feladat hárult a Mandulavirág Óvodára is, hiszen Ők bonyolították le a vendégek ebédeltetését. Köszönet illeti Őket, és a Református Általános Iskola tanulóit is, aki segítettek a felszolgálásban. És ne felejtkezzünk el az Önkormányzat Gazdasági részletéről se akik nagy segítséget nyújtottak a helyszín előkészítésében. A találkozó végén a vendégek úgy köszöntek el, hogy: jövőre veletek ugyan itt! Bízzunk benne!

dr. Károly Gabriella