Ünnepi fogadás

Augusztus 14-én került sor a Csopaki Üdülőfaluban az Önkormányzat hagyományos nyári ünnepi fogadására, melynek keretében átadták az önkormányzati kitüntetéseket és elismeréseket.

A jó hangulatú, vacsorával egybekötött zenés est kezdetekor Ambrus Tibor polgármester köszöntötte a vendégeket, valamint beszédet mondott Kontrát Károly parlamenti államtitkár.

Csopakért Emléklap kitüntetésben részesült: dr. Horváth Imréné, a Nyugdíjas Klub tagja, Szerdahelyi Jánosné, a Nők a Balatonért Egyesület tagja és korábbi csoportvezetője, Szaxon József Attila, Csetneki József, Istenesné László Mária és Istenes Géza, akik a Csákány-hegyi Kilátó építéséhez nyújtottak segítséget, Schalbert Dávid, a Csopak Táncművészeti Egyesület vezetője, valamint Monostori Barna tanuló, aki a diákolimpián ért el országos első helyezést.

Csopak Községért Érdemérem kitüntetésben részesült: Guáth Imréné, a Csopaki Nyugdíjas Klub elnök-helyettese és alapító tagjainak egyike, valamint Németh Antal falugondnok.