Ranolder nap Csopakon

Szeptember 27-én került sor Csopakon a Ranolder napra, amely ebben az évben egész napos programmá bővült. Délelőtt 10 órakor a tradicionális koccintással és koszorúzással vette kezdetét a program, a Ranolder keresztnél.

A nap további részében a kastély is megnyitotta kapuit, hosszú idő után a vendégek újra végigjárhatták az épületet és a szemet gyönyörködtető parkot. Ambrus Tibor polgármester megnyitójában elmondta, a magyar állam és Csopak Önkormányzata közösen a kastély hasznosítására olyan együttműködés kialakítását tervezi, amely minőségi célú fejlesztést tesz lehetővé, ezáltal növelve a térség vonzerejét, ezen belül pedig Csopak hosszú távú turisztikai lehetőségeit.

Kohut Balázs helyettes államtitkár elmondta, hogy a tárgyalások előrehaladott állapotban vannak, a kormány jóváhagyását követően a megállapodás aláírása rövid időn belül megtörténhet. A helyettes államtitkár gondolatai után a Csopak Táncegyüttes színvonalas műsora szórakoztatta a nagy számban megjelent érdeklődőket. Ezt követően szimbolikus fa- és növényültetésre került sor a helyi civil szervezetek, valamint a polgármester részvételével. A nap folyamán koncertek, a kastélyban rendezett Tolnay kiállítás és vezetett séták szórakoztatták a megjelenteket.

Nagy volt az érdeklődés a kézműves foglalkozások iránt is, míg a gasztronómia iránt érdeklődők számára a Ranolder menü, valamint a Carton Hungaricum és a csopaki borászok által kínált kóstolók tartogattak kellemes perceket. A nap zárásaként az „Itthon vagy-Magyarország szeretlek” programsorozat keretein belül tűzgyújtásra került sor, a kastély déli kapujánál.