Madárijesztő Kiállítás és Verseny Csopakon

Kellemes hangulatú családi délután várta a Plul-malomhoz látogatókat szombaton, a NABE csopaki csoportja által szervezett, az Önkormányzat által is támogatott Madárijesztő Kiállításon és Versenyen.

A délután folyamán táncoltak az óvodások, valamint fellépett és közös éneklésre bíztatott a Kőris Zenekar, autentikus hangulatot varázsolva a malom kertjébe. Sok gyermek tesztelte ügyességét a különböző játékokat és kézműves foglalkozásokat próbálva, a zsűri pedig végigjárta a versenyre érkezett madárijesztőket. Napközben a NaBE csopaki csoportjának tagjai a kemencében sütöttek és sok finomsággal várták a malomhoz érkezőket. A rendezvény végeztével minden versenyző ajándékban részesült, míg az érdeklődők egy színes délután emlékével lettek gazdagabbak.