"Isten igéje ma is él" - belülről is megújult Csopak Református temploma

Hálaadó istentisztelet során köszönték meg a gyülekezet tagjai Istennek és a kétkezi munkásoknak a 2014. évében járó csopaki református templom belső felújítását.

A zsúfolásig megtelt templomban Tislér Géza lelkész a CV. zsoltár első versével („Adjatok hálát az Istennek…”) köszöntötte az egyházi és világi méltóságokat és a híveket, majd helybéli általános iskola tanulói adtak szépen összefoglalt műsort. Érdekes eleme volt az istentiszteletnek, amikor a templom fennállásának századik évfordulóján (1900-ban!) keletkezett aranykönyvi feljegyzéseket a nagyobb diákok olvasták fel.

„Apáitok voltak ők, azok a tántoríthatatlan, buzgó hívők, akik erősek voltak, mint a kőszirt, s derék ősökre nem csenevész unokák emlékeznek” – vetette papírra Szücs Károly nagytiszteletű lelkipásztor. Kuti Géza esperes a zsidókhoz írt levélből idézett: „Isten igéje élő és ható, erősebb minden kétélű kardnál.”

Az igehirdetés során Tislér Géza Márk verséből emelte ki vezérgondolatait: „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédem nem múlik el soha.” Ez az ige feliratként a szószék oldalára is felkerült, közel ahhoz az ablakhoz, melyet a felújítás során tártak fel (csakúgy, mint egy ajtót is). A lelkész hangsúlyozta: öröknek hitt eszmék, rendszerek múltak el, de mi itt vagyunk, s Isten igéje ma is szól. A XX. század eleje „befalazta” Isten igéjének ablakát, s csak néha engedte azt kinyitni – utalt a két világháborúra és az azt követő ordas eszmékre.

A ragyogó fehérre festett templomban megújult a padok, a villamos hálózat, a padlózat is. Steinbach József püspök Salamon király templomszentelő imájával kért áldást a templomra. Egyházi dalokkal a református asszonykar tette még meghittebbé a napot. Tislér Géza ajándékkal lepte meg a felújítást végzőket, s elődjét, édesapját arra kérte, jegyezze az aranykönyvbe szolgálata harminc évének eseményeit.

A Himnusz közös eléneklése előtt Köntös László főjegyző és Császár Attila lelkész adták át a társegyházak üdvözletét.

Forrás: http://balaton.vehir.hu/csopak/2014-12-14/isten_igeje_ma_is_el.html