Boros Toros Csopakon

Bár az időjárás nem volt kegyes, sokan keresték fel a település immár hagyományos, tavaszi gasztronómiai rendezvényét szombaton.

Ebben az évben új helyszínen, a Csopaki Üdülőfalu és Kempingben került megrendezésre a látvány disznóvágással induló Boros Toros. A délelőtt folyamán a kolbásztöltő versenyen induló csapatok vették át a főszerepet, jó hangulatban ment a kolbászok töltése, sütése. A rendezvényre érkező vendégeket, családokat is számos program várta, a legkisebbek mini autókkal, népi játékokkal játszhattak, a nagyobbakat pedig a vesszőfonó, fafaragó és fazekas kézművesek vezették be a mesterség alapjaiba. Finom falatokban sem volt hiány, a kitelepülők széles étel-, és italkínálattal várták az érdeklődőket.

A verseny eredményhirdetésére kora délután került sor, a Fülöp László mesterszakács által vezetett zsűri nem volt könnyű helyzetben, apró különbségek döntöttek a csapatok között. Nagy arany minősítést kapott, ezzel pedig a verseny győztese lett az Íznyelők, arany minősítést kaptak a Füredi Tölti Kék és a Bélügyesek csapatai, ezüst minősítést kapott a Csopak-Paloznak Horgászegyesület, bronz minősítést pedig a Csodás Csopaki Csocsó Csapat. A jó hangulatú napot a Frisson Zenekar koncertje zárta Csopakon.